Hírek: élet az oktatási intézmények falain belül  
 
 

Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő 
2016. november 22. (kedd) | suli.sk
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedőA 2016/2017-es színházi évadban a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház szeretné szorosabbá fűzni kapcsolatát. Ennek legékesebb bizonyítéka a két színház által közösen létrehozott Székely Csaba Bányavakság című előadása. De az együttműködés itt nem ér véget. Mivel mindkét színház reperto... 


Nyolcosztályos gimnáziumi képzés indul Füleken
Nyolcosztályos gimnáziumi képzés indul Füleken"A négyéves gimnázium mellett elindítjuk a nyolcosztályos gimnáziumi képzést is" – tudtuk meg Molnár Lászlótól, az intézmény igazgatój...  teljes cikk
A Nagykürtösi járás iskolái Budapesten
A Nagykürtösi járás iskolái BudapestenAz iskolák az országnak olyan területén működnek, amely a munkanélküliség, a munkahelyek számát illetően az egyik legszegényebb, évek óta kü...  teljes cikk
8. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny
Szlovákiai Magyar Pedagógusok SzövetségeA Neumann János Számítógép-tudományi Társaság valamint a szekszárdi I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium, Általános Is...  teljes cikk
Magyar gyermeket magyar iskolába
Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Az év vége fele, az ajándékvásárlási hajsza közepette majd az újesztendő beköszöntésével kisebb-nagyobb településeink közösségeiben vissza...  teljes cikk
Mennyi 9+0+9+0+9 x 0+9 ?
Mennyi 9+0+9+0+9 x 0+9 ? POZSONY, PRÁGA. Szlovákok és csehek viaskodtak egy matematikai feladvánnyal a legnagyobb internetes megosztó és ismerkedő portál ankétjába...  teljes cikk
Matus Mónika iskolaigazgató a szenci alapiskoláról
Matus Mónika iskolaigazgató a szenci alapiskoláról Lehet, hogy nem lesznek ... ez és ez, hangzottak ismert emberek nevei a gyermekkórustól a reklámfilmjükben - de minden esélyem megvan rá -...  teljes cikk
Beíratás Felsőszeliben - felhívás
Beíratás Felsőszeliben - felhívásA Felsőszeli Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy a 2012/2013-as tanév 1. évfo...  teljes cikk
Fontos a minőségi oktatás
Fontos a minőségi oktatás GALÁNTA. Országszerte tárt karokkal várják az alapiskolák a beiratkozó gyerekeket. Míg Zoboralja kisiskolái harcot folytatnak Nyitra elszív...  teljes cikk
1. Legere Irodalmi Verseny Nyitrán
1. Legere Irodalmi Verseny NyitránAz ország egész területéről érkeztek diákok és tanárok arra az országos irodalmi versenyre és továbbképzésre, melyet a nyitrai Közép-európai...  teljes cikk
Magyarul lehessen beíratkozni a magyar iskolába
Magyarul lehessen beíratkozni a magyar iskolábaPOZSONY. Szlovákiában január 15. és február 15. között kell beíratni a hatéves gyerekeket az iskolába. Ilyenkor több szervezet illetve tek...  teljes cikk


Hírkereső
 Keresendő szó
 

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::