Hírek: élet az oktatási intézmények falain belül  
 
 
Események az intézmények falain belül és kívül

Mikulásváró Felsőszeliben 
Mikulásváró FelsőszelibenMostanság versenyben állunk az idővel: munkahelyen, családban egyaránt. Érzékeljük, hogy kevesebbet töltünk a szeretteink, gyermekeink körében, mint amennyit megérdemelnének. Ezt a hiányt gyakran anyagi jutalmazással próbáljuk pótolni. Mikulás táján is hajlamosak vagyunk a túlzásokra. Túllicitáljuk az előző évi játéközönt, gyermekeinknek szánt adományt. „...Az örök mértékre bízd magad..“ mondja Weöres Sándor egyik versében. A mértéket tanulni kell a hétköznapokban, az ünnepi alkalmakkor egyaránt.
Szerencsére egykori gyerekségünk sokunkban felébred és gyermeki szemmel látjuk, hogy a Myra városából elindult jótevő püspök elsősorban a másokra tekintést, az odafigyelést, az apró örömöt ajándékozta nekünk, ezt hozza el évről évre Mikulás napján.
Az egymásra fordított időt, a közös öröm átélésének megtapasztalását szántuk az idén Mikulás-napi ajándékul felsőszeli kisiskolásainknak a Széchenyi István MTNy Alapiskolában. Az iskola igazgatósága, a napközis és az alsó tagozatos pedagógusok, a szülők, az étterem dolgozói és sok-sok adakozó összefogásának, idejének és munkájának gyümölcse került bele az ezévi jelképes Mikulás-zsákba. Kontár Mária nevelő vezetésével - a felnőttek összefogásából - Felsőszeliben a kisdiákok 2013. december 6-án azt tapasztalhatták, hogy az ajándék nemcsak tárgyi adomány lehet. Ajándék volt a gyermek-felnőtt közösen megélt játéka, az önfeledt szórakozás, az éjszakába nyúló mesélés, a reggeli jókedvű ébredés, a gyerekbarátok egymással töltött ideje is. A péntek estétől szombat reggelig tartó vidám programok, a Mikulással való beszélgetés, mesélés, tánc, ének és az iskolában eltöltött éjszaka a Mikulás álmot hozó párnája alatt értékes jutalom volt. Jutalom, mert olyan örömmé lett, melyhez mindannyian tettünk egy picit: az is aki adta, az is aki kapta. Mi szebbet is remélhetnénk adventben? „Kérés: Add vissza mértékét az embernek. Vedd imádba.” /Weöres Sándor/
A gyermeki kacagó szemek és a szelíden szóló reggeli szülői köszönöm elhangzása váljék melengető örömmé a mikulási jótéteményt cselekvő felsőszeli adakozókban. 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Hírkereső
 Keresendő szó
 

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::