POZSONY. A kormány ma egyetértett az iskolák finanszírozását szabályozó rendelet módosításával.
A kormány ma egyetértett az iskolák finanszírozását szabályozó rendelet módosításával. Az oktatásügyi minisztérium minden évben decemberben határozza majd meg, hogy az iskolák fenntartóinak a normatívák milyen hányadát kell az oktatási intézmények működtetésre, illetve az iskolai alkalmazottak bérére fordítani.
A szóbanforgó rendeletet legutóbb tavaly decemberben, a pedagógussztrájk idején módosította a kabinet. Előirányozta, hogy a bérnormatívát a az iskolafenntartók fordítsák teljes egészében az iskolai alkalmazottak bérére, ám az egyes iskolák között aránytalanságok keletkeztek, miután az önkormányzatoknak már nem volt beleszólásuk a pénzeszközök elosztásába. Emiatt egyes iskolákban többlet, másokban hiány keletkezett, s ez utóbbiakban fennállt több száz pedagógus elbocsátásának a veszélye.
Ezért a parlament márciusban jóváhagyta Juraj Blanár (Smer-SD) törvénymódosító javaslatát, amely szerint az iskolák a bérkeretek öt százalékát a jövőben is az általuk igazgatott oktatási intézmény működésére fordíthatják. Ez azonban csak kivételes esetekben, az igazgató kérvénye alapján, a fenntartó jóváhagyásával valósulhat meg. Ezenkívül a települések illetve a megyék a bérnormatíva öt százalékát a fennhatóságuk alá tartozó iskolák között is szétoszthatják. A vonatkozó rendeletet a kormány úgy módosítja, hogy összhangban legyen a jóváhagyott törvényi változással, amely 2013. május elsején lép érvénybe.
|