Hírek: élet az oktatási intézmények falain belül  
 
 
Hírek az intézményeink életéből

Pályázatot hirdettek a Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából  
RSZ_01
BUDAPEST. A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet magyarországi és határon túli középiskolások, valamint főiskolások és egyetemisták számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából - közölte a szervezet az MTI-vel.
 

A felhívás célja, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba - önálló alkotó- vagy kutatómunkával - a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból elűzött, Magyarországra telepített több mint százezer magyar ember sorsával - olvasható a szövetség közleményében.

Mint írták, a Rákóczi Szövetség a pályázó fiatalokra bízza, hogy milyen módon közelíti meg a pályamunka a kiírás témáját. Pályázni lehet irodalmi művel (vers vagy próza), történelmi esszével, tanulmánnyal, interjúval, rövidfilmmel, illetve egyéb, szabadon választott műfajban elkészített munkával.

Az alkotásokat március 22-ig várják, az eredményhirdetés és díjátadás április 12-én, a Rákóczi Szövetség központi emlékünnepségén lesz.

A közleményben felidézték, hogy a magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz.

 
 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Hírkereső
 Keresendő szó
 

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::