POZSONY. Az oktatásügyben dolgozók nem elégednek meg az 5 %-os béremeléssel, november 26-tól ismét sztrájkba lépnek.
A Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (OZPŠaV) Tanácsa mai, Késmárki Itatóban (Kežmarské Žľaby) tartott ülésén a sztrájk mellett döntött. Az oktatásügyi dolgozók november 26-án (hétfőn) reggel 6 órától szüneteltetik a munkát, mert keveslik a számukra megítélt 5 %-os béremelést és az oktatásügy fejlesztésére szánt támogatást. A tiltakozó akció hosszáról a sztrájkbizottság dönt majd. A szakszervezeti képviselők nem véletlenül választották újabb megmozdulásuk napjául november 26-át, ugyanis ekkor dönt a kormány a 2013-as állami költségvetésről. Ondek hangsúlyozta: azt várták a kabinettől, hogy végre nekilát az oktatásügy válsághelyzetének megoldásához.
A szakszervezeti tagok kitartanak korábban megfogalmazott követeléseik mellett. A 10 %-os béremelésen kívül a kormánytól azt kérik, hogy az állami költségvetésből évente legkevesebb 10 millió euróval növelje az oktatásügyre fordítandó összeget.
Ondek szerint a novemberi sztrájk a szeptember 13-aihoz hasonlóan zajlik majd le. Akkor az iskolákat egész napra bezárták. Az oktatásügyi szakszervezetek képviselői november 26-ig még tanácskozni akarnak az illetékesekkel. A szakszervezeti vezető azt is kijelentette, hogy ha eredményesen végződne az államfővel, a kormányfővel és a parlamenti képviselőkkel folytatandó tárgyalásuk, a tervezett sztrájkra meglehet, nem kellene sort keríteni.
Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter egyelőre hajthatatlannak bizonyul. Múlt héten hangsúlyozta, hogy az 5 %-os béremelésnél többet nem tud felkínálni az oktatásügyi dolgozóknak. Čaplovič abban bízott, hogy a szakszervezetek az ajánlatot elfogadják. Szerinte az oktatásügyben dolgozóknak, más állami alkalmazottaktól eltérően, tulajdonképpen 10 %-os béremelésük lenne, mert az utóbbiak bérét 2013-ban 5 %-kal csökkentik. A szakszervezetek azonban elutasítják az ilyen „matematikát“, és Robert Fico kormányfőt is felszólították, hogy járuljon hozzá az oktatásügy anyagi helyzetének átértékeléséhez.
Az oktatásügyi dolgozók szeptember 13-án országos sztrájk által nyomatékosítva kérték bérük 10 %-os emelését. Fokozatosan el szeretnék érni, hogy a pedagógusbérek a nemzetgazdaságban érvényes átlagbérek 1,2-szorosára növekedjenek. Ugyancsak követelik, hogy a kormány a GDP legkevesebb 6 %-át áldozza az oktatásügy fejlesztésére.