Hírek: élet az oktatási intézmények falain belül  
 
 
Hírek az intézményeink életéből

Iskolák határok nélkül  
Illusztráció
BUDAPEST. A Nemzeti Tankönyvkiadó 7-12 évfolyamos diákoknak hirdet pályázatot Iskolák határok nélkül címmel, melynek célja, hogy a magyarországi, illetve a határon túli diákok jobban megismerjék egymás életét, kultúráját.
 
A tankönyvkiadónak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a diákok feladata, hogy felvegyék a kapcsolatot egy határon túli iskola valamelyik osztályával, és egy prezentáció elkészítésével bemutatkozzanak egymásnak. Az anyag tartalmazhat videót, képet, zenét és bármilyen olyan információt, amelyet a tanulók fontosnak tartanak.

Ezt követően mindkét bemutatót fel kell tölteni a kiadó Facebook-oldalára, ahol a nyolc legtöbb szavazatot kapó osztályt díjazzák két kategóriában (7-8 és 9-12). Az első három helyezett pénzjutalmat (150, 100, illetve 50 ezer forintot) kap, a többiek pedig 30 ezer forint értékű könyvcsomagot.

Nevezni 2013. január 10-ig lehet, szavazatokat leadni január 31-én éjfélig, eredményt 2013. február 1-jén hirdetnek.

A közleményben kitértek arra is: az új köznevelési törvény szerint a 7-12. évfolyamon tanuló diákoknak legalább egyszer kirándulást kell szervezni egy határon túli, magyarok lakta területre, ezt kívánja programjával segíteni, támogatni a Nemzeti Tankönyvkiadó.

Azok az iskolák, amelyek indulnak a Nemzeti Tankönyvkiadó Iskolák határok nélkül pályázatán, nagyobb eséllyel nyerhetnek állami támogatást is az osztálykirándulásukhoz - írták.
 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Hírkereső
 Keresendő szó
 

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::