A hétnek ebben az időszakában általában megkönnyebbülten dobják sarokba iskolatáskájukat az iskolások, ám a mi iskolánkban  21 tanuló versmondásra készült. Mind a huszonegy tanulóval Kaszmán Zoltán foglalkozott egymaga, hónapokon át. Ismerkedtek egymással és a versekkel. A versenyen két kategóriába sorolta őket: az 5-esek és a 6-osok alkották az 1., a 7., 8., 9-esek pedig a 2. kategóriát.

Istenes versekkel nevezhettek be a tanulók, a legtöbben Wass Albert versét választották, de szavaltak Pilinszky János-, Dsida Jenő-, Reményik Sándor-, Rónay György-, József Attila-, Sík Sándor-, Török-Zselenszky Tamás-, Szép Ernő-verset is.

A már jól ismert, gyakorlott szavalóink mellett szép számmal neveztek be a versenybe olyanok is, akiknek ez az egyedüli alkalmuk a közönség előtti szereplésre, vagyis arra, hogy felkészüljenek a közösség előtti felszólalásra, bátor véleménynyilvánításra.

A versenynek egyedi jelleget alakított ki Kaszmán Zoltán szervező azzal, hogy a szavalók nagy része, (néhány már-már sztárnak minősülő diákot kivéve), egyszerűen és őszintén, mély átéléssel adta át a csodálatos gondolatokat. Nem a gesztikulációra, artikulációra, beállításokra összpontosítottak, hanem a mondanivaló természetes átadására. Ennek nem kisebb eredménye lett, minthogy még az iskola kis „ördögei“, a „viselkedészavaros“ gyerekek is a szavalóverseny teljes időtartama alatt figyeltek, a fegyelmezés szükségessége föl sem merült.

Ez az új kezdeményezés nem a helyezésekért mindenáron való versengésre buzdít, hanem a gyermekek önkifejezésére fekteti a hangsúlyt.