BUDAPEST. Magyarország többféle módon igyekszik megmenteni a kihalóban levő csángó kultúrát, amely európai "mentőövet" is igényelne.

A csángók kultúrája a megsemmisülés peremére sodródott. Sajnálatos, hogy 260 ezer csángó közül már csak 60-70 ezren beszélik a csángó nyelvjárást. Európai szintű összefogásra van szükség, ezt már tíz évve ezelőtt felismerte az Európa Tanács.

„Kinek szíve odahúz, keze, lába odacsúsz" – ezzel az üzenettel a címoldalán jelenik meg minden hónapban a Reverinda című újság, amely magyarul írható és olvasható, és amelyet anyaországi és moldvai csángó gyerekek írnak gyerekeknek. Ez a mondat úgy 15-20 évvel ezelőtt még nem hangozhatott volna el, hiszen már az is bűnnek számított, ha valaki a „csángó", „magyar", 'ír", „olvas" szavakat kiejtette egymás után.

A csángó magyarok valami földöntúli, vagy éppen a földből fakadó erőnek hála, még mindig beszélik magyar anyanyelvüket. A Kárpátoktól keletre, elsősorban Székelyföld szomszédságában, de attól különváltan élő csángók asszimilálása már a 19. században elkezdődött, de az ötvenes években minden képzeletet felülmúlóan erőszakos, Európában példa nélkül álló asszimilációs intézkedések követték. A magyarellenes egyház hatására, illetve a magyar iskola, a magyar nyelvű sajtó, könyv és hírközlés teljes hiánya miatt a népcsoport szükségszerűen elvesztette értelmiségét.