A suli.sk internetes oldal három évvel ezelőtt indult azzal a céllal, hogy a szlovákiai magyar iskolák, oktatási intézmények közötti információ-áramlást megkönnyítse, ill. lehetővé tegye.
A közösségi portál bemutatkozást, az intézményi élet eseményeinek közzétételét, diákmunkák megjelenítését, a pedagógusok számára állásbörzét, szakmai fórumot, intézményekkel, a magyar közösségi élet szervezeteivel való kapcsolattartást, életpálya-követést a kisiskolás kortól az egyetemig tesz lehetővé.Ez utóbbival akarjuk cáfolni azt a megtévesztő és elbizonytalanító nyelvpolitikai híresztelést, hogy aki magyar iskolába jár, nem érvényesül az életben. A már meglévő funkciókon kívül, a kor kihívásainak megfelelve, újabbakkal fejlesztjük a honlapot. Ilyen például a megrendelések, számlák, szerződések megjelenítése a januárban életbe lépett törvénynek megfelelően, valamint elektronikus bizonyítványírás lehetősége vagy elektronikus könyvtár működtetése.
A cél az, hogy ennek a rendszernek minden magyar tanügyi intézmény a tagja legyen, hiszen úgy lehetünk erősek és szakmailag korszerűek, képzettek, ha összetartunk és egymástól is tanulunk. Ezen törekvésünket eddig 202 iskolavezető és szülői munkaközösség értette meg. A suli.sk portálnak ennyi regisztrált iskola a tagja jelenleg.
Nem akarjuk feladni azt az álmunkat, hogy a jó ügy: iskoláink, anyanyelvünk megtartása, magyarságunk büszke vállalása érdekében - félretéve minden politikai megkülönböztő hovatartozást -, a szlovákiai magyarság össze tud fogni és a még kívülálló tanintézmények is tagjai lesznek a suli.sk csapatának.
Segítsen és erősítsen bennünket az Önök intézménye is! Köszönjük!
A suli.sk csapata nevében: Katona Tamás |