2010. november 11-én iskolánk három csapata meghívásnak tett eleget: Jókára utaztak, ahol játékos vetélkedőkön és focitornán vettek részt, melyeket a Gregorovits Lipót Napok keretén belül szerveztek az alapiskola falai közt.
Az egyik csapatunk, a „Szeli manók” alsó tagozatos tanulókból (Molnár Zsófia, Dobossy Sára, Nyitrai József és Renczes Zoltán) állt, és hét fordulóból álló mesevetélkedőn vettek részt, melyben helyet kaptak kreatív feladatok is. A jól sikerült verseny után az ünnepélyes eredményhirdetésen a képzeletbeli dobogó harmadik fokára léphettek fel.
A másik csapatunk iskolánk focicsapata volt (Csóka Krisztián, Dobri Adrián, Patócs Tamás, Nagy Sándor, Pavlus Zsolt, Renczes Gábor, Gyurcsy Zoltán, Lénárt András), amely a tornán szereplő négy csapat közül az első helyen végzett.
A harmadik csapatunk „Széchenyi követői” névvel (Molnár Dóra, Perleczky Franciska, Perleczký Bianka, Végh Eszter Viktória, Varga Ádám) játékos tudáspróbán vett részt. A feladatok egyaránt tükrözték a csapatok tudását, valamint ügyességét. Csapatunk az előkelő második helyet szerezte meg, egy ponttal lemaradva a házigazdák „Jókai parasztok” csapatától. A csapatokat Pónya Zsuzsanna, iskolánk igazgatónője, Nogely Mónika és Néma Dezső kísérték el. Minden versenyzőnek szívből gratulálunk!