Hírek: élet az oktatási intézmények falain belül  
 
 
Események az intézmények falain belül és kívül

Sárospataki hagyományőrző vezetőképző tábor 
Sárospataki hagyományőrző vezetőképző táborMár több éve járok Sárospatakra a Magyarország Felfedezői Szövetség vezetőképző táborába a felsőszeli gyerekekkel, de ez sosem unalmas, mert mindig rejt újabb meglepetéseket, szerezhetünk újabb ismereteket.
Az idei tábor 2010. július 26-tól augusztus 2-ig tartott, és többféle szempontból is különleges volt. Egyrészt az időjárás miatt, mert nem várt esőzésekkel tette próbára a felnőttek és a gyerekek türelmét. Az érkezéskor még csak beborult, így az esti pásztortüzet még körülülhettük. Utána azonban három napig egyfolytában jött az égi „áldás”.
A tábor további különlegessége az volt, hogy a programhoz tartozott igric falukutatást is. Erre az eseményre Regécen került sor, ahová busszal utaztunk. Reggel 9 órakor érkeztünk a Zempléni-hegység alig 70 lelket számláló kis településére, mely fölött magasodnak az egykori vár romjai. Ebben a várban töltötte gyermekkorának egy időszakát a kis Rákóczi, ezért is választottuk a várjáték címéül „Találkozás a gyermek Rákóczival” elnevezést.
A regéci gyerekek vezették a táborlakókat két csoportban a falu történelmi nevezetességeihez. Elsősorban a katolikus templomhoz, melynek két harangja különös utat tett meg 1906-ban. Kassára vitték őket, hogy a fejedelem hamvainak hazahozatalakor a környék falvainak harangjaival együtt kongathassák hírül a világnak: hazai földben pihen a szabadságharc vezére és társai.
A következő nap is kirándulással telt, a gyerekek fele a Tengerszemhez indult túrázni, a többiek pedig Borsiba mentek a fejedelem szülőházába. Megható volt a koszorú elhelyezése a Himnusz éneklésével a sarki teremben, ahol Zrínyi Ilona életet adott fiának.
A szombati napon a szomorú évfordulóra, a trianoni döntés 90. évfordulójára emlékeztünk egy kiállítással, melyet a gyerekek pályamunkájából állítottunk össze a kibédi csapat vezetőjével, Mátyus Ilonával közösen. Az erdélyi csapat beszámolt az örökségútjáról, melyet az ezeréves határnál tett Gyimesbükkön.
A vasárnapi ünnepi avatáson a kitüntetések átadására került sor és a búcsúzó műsorra.
Igazi felfedezéseket tettünk a történelmi városban, Sárospatakon és környékén. Feltöltekezve, magyarságtudatunkban megerősödve tértünk haza, hogy az iskolában az új tanévben a többieknek is átadhassuk a tábor üzenetét szavakban és képekben egyaránt:
„Vigyázz a szülőföldre,
mert ez az egyetlen kincs,
amit az élet adhatott-
bölcsőt, anyanyelvet,
emberi tartást!”
(Mécs László) 
Kapcsolódó képgaléria: 2010_07_30 Sárospataki tábor
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Hírkereső
 Keresendő szó
 

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::