Új tagokkal bővült a Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat
A tanév vége a kisdiákoknak és nevelőiknek az egész évben elvégzett munka lezárása a bizonyítvány átadásával.
A felsőszeli Széchenyi István MTNY Alapiskola az idei tanévzárót rendhagyó módon ünnepelte. Az iskola jelképénél, a faragott haranglábnál reggel felsorakozott az iskola összes tanulója és tanára. A hagyományos búcsúzás előtt azonban még egy kedves ünnepségre került sor, mégpedig a Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat új tagjainak az avatására. Az új tagok (Jakubec Orsolya, Kiss Flóra, Katona Marianna, Šátor Melinda, Pónya Barbara – mindnyájan ötödikesek és Csicsman Henrietta nyolcadikos tanuló) a Magyarország Felfedezői Szövetség alaptörvényei szerint fogalmazták meg ígéretüket, mely szerint szülőföldjükhöz és anyanyelvükhöz hűek maradnak, s a hagyományokat ápolni fogják. A fogadalom után a csapatvezető gratulált nekik, a kilencedikes lányok, Lénárt Viktória, Szarka Csilla és Patócs Andrea pedig felkötötték nyakukba a szövetség jelképét, a kék kendőt az aranyszarvasok képével. Továbbá megkapták a felsőszeli csapat jelvényét, mely a helyi hagyományok ápolását és a tudás bővítését jelképezi. A közös fénykép elkészítése után a szövetség köszöntésével és a Kossuth-nóta eléneklésével ért véget az avatás.
Iskolánk igazgatónője, Pónya Zsuzsanna gratulált az új tagoknak, s további sok sikert kívánt nekik. Ezután az iskolaév befejezése alkalmából szólt a gyerekekhez, majd két tanuló megkongatta a harangot mintegy jelezve, hogy utoljára csengettek ebben az évben. Végül kilencedikeseink a ballagási műsorukból énekelték el az egyik dalt, majd a tanulók elvonultak a tantermekbe, hogy átvehessék megérdemelt „fizetségüket” a szorgalmas munkájukért.