2010. május 4-én már ötödik alkalommal került megrendezésre a regionális népdalverseny Felsőszeliben, mely a „Csillagoknak teremtője…” címen ismert a környéken. A verseny meghirdetője a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola, társszervezői pedig az iskola mellett működő Szülői Szövetség, a Csemadok Felsőszeli Alapszervezete és az Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Galántai Területi Választmánya, és a Szülőföld Alap.
A szép éneklés mellett a viseletet is díjazta a zsűri. Ebben az évben a nagyszámú jelentkezés miatt két zsűri értékelte a gyerekeket. Az I. kategóriában Szabados Zsolt mérnök, népzenész, Császár Magdolna és Pócs Krisztina pedagógusok döntöttek a díjak odaítélésében. A nagyobb tanulókat Ág Tibor népdalgyűjtő, Korpás Éva népdalénekes és Balogh Csaba zenetanár és karnagy értékelte. A népdalversenyen összesen 15 településről 60 tanuló vett részt.
A magyar népdal népszerűsítése és megszerettetése mindannyiunk feladata. Köszönet valamennyi felkészítőnek és szülőnek a lelkiismeretes és odaadó munkájáért, támogatóinknak pedig a támogatásért.