Februárban, egy pénteki napon, iskolai kirándulásra mentünk Győrbe. az ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik és a kilencedik osztály tanulói vettek részt rajta. Reggel nyolc órakor indultunk az iskola épülete elől. Győrbe érkezve a Duna partról besétáltunk a város központjába. Ott már egy idegenvezető várt minket. bemutatkozott nekünk, majd elkezdett mesélni a város múltjáról. Egészen a honfoglalás korából tudtunk meg történeteket. Elmesélte nekünk, hogy a honfoglalás idején milyen szerepe volt a városnak, milyen népek éltek ott, valamint azt, hogy milyen harcok folytak azon a területen. Távolabbról szemügyre vehettük a városháza hatalmas, díszes, pompás épületét. A tornyában található óra keletkezéséről hallhattunk. Ezután elindultunk a városba egy nagyobb, ismeretgyűjtő sétára. A város fontosabb, régebbi épületei mellett megálltunk, és információkat hallhattunk róla. Megnéztük az egykori városfal még megmaradt részét a két folyó által határolt kis szigetről. A városnézés után az autóbusz a Győr Plázába vitt minket. Ott elsőként a moziba mentünk egy nagysikerű, 3D-s filmre, az Avatarra. Mindenki nagy figyelemmel, káprázattal nézte. A film mindenkinek nagyon tetszett, elvarázsolt mindenkit, ámulattal beszéltünk róla. Ezután a plázában szabad programot kaptunk. Körülnézhettünk az üzletekben, szórakozhattunk, pihenhettünk egy keveset. Hat óra körül indultunk haza. A kiránduláson csak jó élményekkel gazdagodtunk.
Képriport a fotogalériában