Nagy-Légh
"Hogy mi okból született meg Nagy-Léghen a plébánia és vele valószínűleg az iskola, nem tudni; míg végre a helytartótanácstól mozgalom indult meg 1783. év deczember hó 1-én a Nagy-Léghen felállítandó plébánia iránt és valóban 1787. évben foganatosítva is lőn."
1902-ben Nagy Antal kántortanító már kötöttebb tanítási rend szerint kezdett tanítani.
1904-ben az egy tanteremhez még egyet építettek kántortanítói lakással.
1936-ban állami segéllyel felépítették az emeletes iskolát két tanteremmel. Ekkor az iskolatelek kicsisége miatt veszekedések árán a plébánia telkéből egy darabot az iskola telkéhez csatoltak. Az új iskola is megmaradt felekezeti iskolának. Az új iskolában, 1937-ben kezdődött meg a tanítás.
1943-44-es tanévben Pelle Erzsébet tanított és a szászi tanítónő, Goll Gusztávné volt az igazgató. A háború utolsó éveiben, valamint a háború után a magyar iskolák megszüntetéséig Windmühl Mária tanított.
Szász
1915-benaz első világháború alatt nyílt meg először egy osztály Nagy Imre házában (a szászi iskolával szemben levő házban) Bacsák Árpád leányának, Bacsák Jolánnak vezetésével. Később Bacsák Pál házában folyt a tanítás.
1926-ban jött Szászra Bittó Dezső. Nagyon népszerű tanító volt A hivatásának élt. Az ő ideje alatt vetették fel az új iskola építésének gondolatát.
A szászi katolikus hívek és Bacsák bérlői kölcsönt vettek fel a Nagyléghi Hitelszövetkezettől és ebből építették fel az új iskolát. A hitelt a földbirtokok után kirótt iskolaadóval törlesztették. Az új iskola Bacsák nagy vallásossága miatt felekezeti iskola lett 1926-ban.
1937-ben a járási tanfelügyelő és a járásbíró megállapította, hogy nem előnyös a váltakozó tanítás, ezért újra igénybe kellett venni a Bacsák házat az egyik osztály részére.
Kislég
1930-ban nyitottak külön osztályt. Helyiség hiánya miatt először a nagylégi kocsma melletti nagy helyiségben tanítottak. A körülmények itt elég kellemetlenek voltak, mivel a kocsma felöli ajtón minden zaj, lárma áthallatszott és zavarta a tanítást.
A lehetetlen állapotot a tanítók oldották meg. Beszik Lajos apja, nyugdíjas tisztviselő volt, anyja pedig zöldségkereskedő és ők kölcsönöztek 10 000,- Kč-t, hogy felépülhessen az új iskola. 1932-ben felépült egy tanterem, majd községi segítséggel 1935-ben mellé építették a másik tantermet tanítói lakással.
Az előpatonyi iskola alapítása
Az 1928. évi óriási tél és havazás az előpatonyi tankötelesek iskolába járását a nagy távolság miatt majdnem lehetetlenné tette, s ez iskolaépítésre ösztönözte a község elöljáróságát.
Az 1929. év őszén miután az előpatonyi tankötelesek száma meghaladta a 30-at, a községi elöljáróság az iskolaépítés érdekében megindította az ügyintézést.
A felsőbb illetékes szervekhez benyújtott kérvény alapján Dr. Hollovič Jozef járási közigazgatási tanácsos az iskolaépítést 1929. október 24-én 67867. I. ai 1929. sz. alatt engedélyezte.
A községi képviselőtestület ezután megválasztotta az iskolaszéket, tagjai a következők voltak:
Csernyánszky Béla elnök, Gavlíder József jegyző, Klempa Péter gondnok, Szalay József, Nagy János.
Az iskolaszék még 1930. év végén benyújtotta kérvényét az Országos Hivatalhoz az iskolaépítés jóváhagyása ügyében, melyet az Országos Hivatal jóvá is hagyott. Így tehát minden remény megvolt arra, hogy az új iskola még az év tavaszán felépüljön.
Az oktatás 1945 után
1945-tő 1949-ig az egyesített három faluban csak szlovák tanítási nyelvű alapiskola volt.
Az erőszakkal szított sovinizmus megnyilvánulása volt, elégették a magyar iskolák összes dokumentációs anyagát. Az utána következő években csak hiteles tanúk aláírásával lehetett iskolai bizonyítványról másolatot kiadni az 1945-ig végzett tanulóknak.
A három községből egyesült faluban - Légen - 1949. szeptember 1-én nyílt meg a magyar tannyelvű iskola. Talán sosem volt olyan édes íze a magyar szónak, olyan lelkesítő ereje a dalnak, mint akkor.
Az első igazgató a megnyílt magyar iskolában Zsömbörgi József volt, aki országos méretben is sokat fáradozott a magyar tanítási nyelvű iskolák megnyitása érdekében.
Az 1949. szeptember 1-én Légen megnyílt magyar tanítási nyelvű iskolának még a szlovák tanítási nyelvű iskola is igazgatója is Kalužný Jozef volt az igazgatója. Először csak két magyar osztály nyílt, mely a szlovák iskola párhuzamos osztályaként működött.
1953. szeptember elsejével országszerte átszervezték az iskolákat és megnyíltak a nyolcéves népiskolák. Így történt Légen is. De a tanítók nagyon nehéz körülmények között kezdtek tanítani. Még a legszükségesebb segédeszközök is hiányoztak. A tantermek szétszórva, az egyesített három falu régi iskoláiban voltak: Szászon 1, Kislégen 2 és Nagylégen 2 tanterem.
Kedvezőbbé vált a helyzet az új tíz tantermes iskola felépítésével, melynek alapkövét 1958-ban tették le és 1960-ban adták át rendeltetésének. A 298 magyar nemzetiségű és 36 szlovák tanuló egy fedél alatt tanulhatott az új másfélmillió koronás költséggel felépült iskolában.
Napközi otthon
1967-ben nyílt meg az iskola napközi otthona. Azon családok gyermekeit íratták be, ahol mindkét szülőmunkaviszonyban volt. Már az első évben két csoport indult. Az ebédlő melletti tantermekben lettek elhelyezve. A két csoport létszáma 60 volt.