Melyik alapiskolába iratta gyermekét?  
Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola (Somorja)
 
Iskolánk

A Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Somorja egyetlen, teljes szervezettségű magyar alapiskolája. Gazdag múlttal és hagyományokkal rendelkezik.
Somorján 1950-ben nyílt meg a magyar iskola a volt kolostor falai között. Előbb elemi és polgári, később tizenegyéves iskolában, majd gimnáziummal összevont tanintézményben folyt az anyanyelvi oktatás. 1965-ben önállósult a kilencéves alapiskola. Az 1990/91-es tanévben a Halász utcai új épületbe költözött. 2001-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, és ekkor vette fel a Corvin Mátyás nevet. 2005-ben pályázatból sikerült az épületet felújítani, és működését gazdaságosabbá tenni.
Tanulóink műveltségi színvonalának emelése érdekében 1999-ben az alapiskola szülői tanácsa mellett megalakult a TÁMASZALAP Alapítvány. Az alapítvány bevételéből azokat a diákokat támogatjuk, akiknek a tanulmányi előmenetele kiváló, magaviseletük kifogástalan, de a család anyagi helyzete nem teszi lehetővé a tanuló képességeinek megfelelő fejlődését, az érettségi, vagy az egyetemi diploma megszerzését. 2003-tól megalakult a SOLIDARIS ALFA Alapítvány, amely a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók étkeztetését biztosítja.
Pályázatok segítségével, szülőkkel és támogatókkal való szoros együttműködés kapcsán az iskola olyan anyagi bázishoz jutott, amelynek segítségével jól felszerelt, korszerű segédeszközökkel, szaktantermekkel rendelkező intézménnyé lépett elő.
A tanítás törzsosztályokban és szaktantermekben folyik. Felszerelt számítástechnikai, idegen nyelvi, fizikai, kémia, biológiai, zenei és képzőművészeti szaktantermekkel rendelkezünk. Az iskolában két tornaterem és erősítőterem található. Az épületet rendezett udvar veszi körül, sportpályával és felújított játszótérrel, ami lehetővé teszi a gyermekek számára a szabad mozgást. Az étkezés – ebéd, tízórai - bebiztosításáról az iskolakonyha és a büfé gondoskodik.
Iskolánkat jelenleg 472 tanuló látogatja, az osztályok száma 20. Az alsó tagozaton kettő, a felső tagozaton kettő, illetve három párhuzamos osztályt működtetünk évfolyamonként.
Harmadik éve indítottunk előkészítő évfolyamot, mely kedvező fogadtatásra lelt a szülők között. Kiemelt feladatnak tartjuk a tehetséges, jó képességű gyermekek fejlesztését. Lehetőséget biztosítunk számukra az 1. évfolyamtól az idegen nyelv, valamint az 5. évfolyamtól a természettudományi tantárgyak emelt szintű tanítására. Az idegen nyelvek – angol, német - oktatása kis csoportokkal szaktantermekben folyik.
A tanítás folyamatában 38 pedagógus vesz részt. Ebből 13 alsó tagozaton, 6 az iskolai klubban a többi felső tagozaton tanít. A tantestület tagjai kezdeményezőek, továbbképzéseken vesznek részt.
Iskolánknak fontos a stabil értékrend közvetítése diákjainknak, amelyben kiemelt hangsúlyt kap az alapkészségek, a tanulási képességek fejlesztése, az idegen nyelv tudása, az informatika felhasználói szintű alkalmazása.
A minőségi munka végzésére széles kínálatot biztosítunk, amely magába foglalja a tehetséggondozást és a lemaradók felzárkóztatását. Igyekszünk tanulóinkat olyan ismeretek birtokába juttatni, amelyek segítik őket a tudatos pályaválasztásban. Segítjük a szociális hátránnyal, tanulási nehézséggel, magatartási zavarral küzdő gyerekeket. Kiemelt figyelmet fordítunk az ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatokra és a tanulók esélyegyenlőségének megteremtésére. A tanítási óránkon differenciált foglalkozásokkal igyekszünk a lemaradásokat és a hiányosságokat pótolni. Tanórán kívül korrepetálásra is lehetőséget nyújtunk tanulóinknak, különösen a kilencedik évfolyamban a felvételi előkészítők során. A tehetséggondozás a szakköri tevékenységben, ill. a csoportbontás lehetőségében valósul meg az iskolánkon. Célunk, hogy a tehetséges tanulókat minél előbb felismerjük, ösztönözzük, és felkészítsük őket a versenyeken való sikeres szereplésre.
Rendszeresen sikereket érünk el a következő versenyeken: Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny, Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny, angol, német, matematika, fizika, földrajz olimpia, Pitagórász, Rozprávkové vretienko, Poznaj slovenskú reč, Rovásírásverseny, ének-, sport- és rajzversenyek.
Évről évre igyekszünk hagyományt teremteni rendezvényeinkkel, mint a Családi batyubál, Nyitott nap, Karácsonyi ünnepváró, Karácsonyi kiállítás és vásár, jelmezbál, húsvét előtti hagyományőrzés és kézműves foglalkozások, Föld napja, Anyák napja, Gyermeknap, tanulmányutak Bécsbe, Budapestre, erdei iskola, sítúra, úszótanfolyam, Koszorúcska társastánc.
Büszkék vagyunk múltunkra, eddig elért eredményeinkre, és a jövőben is meg szeretnénk felelni a kor elvárásainak. Arra törekszünk, hogy iskolánk városunkban magas rangú, egyéni arculattal rendelkező, elismert intézményévé váljon.


Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Halász 2
931 01 Somorja
Telefon: 031 5622270

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::