Melyik alapiskolába iratta gyermekét?  
Református Egyházi Alapiskola Martos
 
Iskolánk

Intézményünk 1999. szeptember 3-án nyitotta meg kapuit. A tanítás jelenleg két összevont osztályban, 1-4. évfolyamban folyik. A tanulók létszáma jelenleg tizenöt, a pedagógusoké kettő, plusz egy nevelőnő. Iskolánkban a keresztyén humanizmus elvei szerint, családias környezetben folyik az oktatás és a nevelés. Vezérigénk az 1Timóteus 4,12: „Légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban!“

Már az első évfolyamtól vezetünk számítástechnikai szakkört, a harmadiktól angol nyelvet is oktatunk.

Fontos számunkra:

1. A keresztyén értékrend kialakítása

a hittanórák az órarendben vannak
a tanítás és a nevelés keresztény szellemisége
egyházi ünnepeken közösen veszünk részt az istentiszteleteken
tanulóink problémáit számon tartjuk, de emellett az összetartás és az egymás iránti szeretet és megbocsátás értékeit is ápoljuk.

2. Az anyanyelv és idegen nyelv oktatása

3. évfolyamtól kezdve tanulhatják az angol nyelvet
délután együtt tanuljuk meg a házi feladatokat a napközi otthonban
igyekszünk minél több terhet levenni a szülők válláról
a tanulás mellett elég időt fordítunk a gyermekek mozgáskultúrájára, sokat játszunk
már első osztálytól részt vesznek a bábkör munkájában
sokat szerepeltetjük őket
a néptáncot, népdalt, népi hagyományainkat ápoljuk


3. A művészeti nevelés

gondoskodunk arról, hogy a jó adottságú gyermekek zeneiskolába ill. képzőművészeti iskolába kerüljenek
szabadidős foglalkozások keretében többször szerveztünk kézműves bemutatókat
hagyományosan rendezzük meg a „Gyermekek kistérségi folklór találkozóját“ – minden évben nagyobb sikerrel, ahol gondoskodunk sok kulturális élményről is.


4. A szabadidő igényes eltöltése

szabad hozzáférést biztosítunk gyermekeink számára a számítógéphez illetve az internethez
nyelvi játékokat telepítettünk a számítógépre, amit délután is kihasználhatnak
többen vesznek részt tanulóink közül a martosi hagyományőrző csoport munkájában
családi napokat szervezünk (karácsonyváró, húsvétváró, stb.)
nyáron táborozást szervezünk.


5. A versenyek

igyekszünk bekapcsolódni azokba a versenyekbe, amit az 1-4. évfolyamosok számára rendeznek
rendszeresen veszünk részt jó eredménnyel a bibliaismereti versenyeken, a zsoltáréneklő versenyeken, szavaló- és prózamondó versenyeken, sportrendezvényeken, virágkötési versenyeken

Református Egyházi Alapiskola Martos

Kostolná 145
947 01 Martos
Telefon: 035 7684 114

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::