60 év telt el azóta, hogy országszerte újra megnyíltak a nemzetiségi iskolák kapui. Dédszüleink és nagyszüleink tudták azt, hogy a magyarság megmaradásának fontos pillére az, ha megnyílnak az anyanyelvi iskolák. Nehéz évek voltak ezek a II. világháború után. Nem voltak sem padok, sem könyvek, viszont annál nagyobb volt a lelkesedés, összetartás szülők és pedagógusok között.
Zsitvabesenyőn már az 1800- as években is működött egyházi iskola a régi épületekben. Tantermekből nem volt hiány, viszont a tanulókat a szomszédos falvakból kellett hozni. Így indult a magyar nyelvű oktatás az először még csak 5 osztályos nemzetiségi iskolánkon, mely a 60-as évekre 8 osztályos alapiskolává nőtte ki magát. Egy új iskolatörvény szerint 9 évre emelték a kötelező alapiskolai évek számát, majd a 70 – es években ismét 8 évfolyamot jártak tanulóink. Napjainkban újra a 9. évfolyamból ballagnak a tanulók.
Egy pillanatra tekintsünk még vissza a múltba. Az oktatás bizony még szombatonként is folyt, sőt az osztályok felváltva, hol délelőtt, hol délután tanultak. Gyakran vasárnaponként szervezték az iskolán kívüli tevékenységeket, mint a kulturális rendezvényeket, sportversenyeket és a természetjárást. Az 1960 –as iskolatörvény értelmében a családokat egészen a 90 –es évekig ingyenes tanszercsomag illette meg. Sajnos ez ma már napjainkban nem teljes mértékben érvényes.
Az épületek állapota időközben siralmassá, életveszélyessé vált, cselekedni kellett. 1996 – tól a falu és az iskola előtt felvillant a reménység csillaga, melyet új iskolának hívnak. Talán ez a tudat adott még nagyobb erőt, összetartást. Az egyre romló körülmények között is folytattuk munkánkat, hivatásunkat. Iskolánk falai közül tanulóinkat versenyekre készítettük fel és sok esetben eljutottak járási, kerületi és országos szintre is. Ezek a tanulók elhagyva iskolánk falait tovább folytatták tanulmányaikat középiskolákon, hazai és külföldi egyetemeken. A mi iskolánkból került ki Magyar Imre, aki azóta országos futóversenyeken indul és nyer. A számok tükrében közel 500 érettségizett, 120 főiskolát, egyetemet végzett tanuló került ki pedagógusaink keze közül. A mai napig közel 90 pedagógus dolgozott iskolánkon – ebből 6 igazgatói és 5 helyettesi poszton.
Viszont fájó szívvel emlékezünk mindazokra, akik nem ünnepelhetnek ma velünk, nem lehetnek már közöttünk, pedig ők is sokat tettek iskolánk felemelkedése érdekében, melyért köszönet és hála jár nekik, mert: az életet nem azok a napok jelentik, amelyek elmúltak, hanem azok, amelyekre emlékezünk. Kérem a kedves jelenlévőket, hogy egy perces néma felállással emlékezzünk. Köszönöm.
1996 –tól teltek, múltak az évek, s a falu nagy bizakodással, reménnyel kísérte figyelemmel, hogy a már megkezdett iskola falai hogyan nyúlnak, emelkednek a magasba és mikor nyithatja meg kapuit. Mire ez a nap felvirradt, 2006. júniusát írtunk. Talán a szülők reményvesztése miatt, erre az időre olyannyira megcsappant a tanulók létszáma, hogy 2006. szeptember 1 – től mint 1. – 4. évfolyamok folytattuk tovább az oktatást. Itt szeretném megköszönni a szülőknek a kitartását és főleg bizalmát, hogy gyermeküket beíratták az első évfolyamba és a 2. – 4. évfolyamokból nem íratták át más iskolába.
Bizony nagy fába vágtuk a fejszénket az akkori pedagógusok, mint Veszprémi Ferenc tanító úr, Tóth Veronika nevelőnő és jómagam. Az igaz, hogy a körülmények összehasonlíthatatlanok lettek a régi iskolához képest. Úgy éreztük magunkat, mint aki újra járni tanul. Adott volt egy csodálatos, új iskola, ezt be kellett rendezni régi padokkal, székekkel, szekrényekkel. A nyár folyamán sok ember munkájának köszönhető, hogy szeptember 2 – án, amikor először megszólalt a csengő, fogadni tudtuk a csillogó szemű nebulókat és kedves szüleiket.
Az új iskolában 3 intézmény kapott helyet: az óvoda magyar és szlovák nyelvű osztályokkal, a szlovák tanítási nyelvű alapiskola és a MTNYA.
Sokéves pedagógiai gyakorlattal a hátam mögött vállaltam, hogy vezetem, igazgatom a MTNYA – t. Tervek, célok, lelkesedés tekintetében nem volt hiány. Bizonyítanunk kellett. A nagyon mély pontról lassan, hangyaszorgalommal araszoltunk előre. A kezdeti bizalmatlanságot, mely lépten – nyomon ott kullogott mellettünk, lassan lehagytuk. Az iskolának olyan programot kellett kitűzni, mely a szülők és a falu szívét megnyitja irányunkba. Hálával tartozom az akkori pedagógusoknak, hogy ők is ezen törekvéseket magukévá tették. Két év után Veszprémi tanító úr kérte nyugdíjaztatását és így 7 hónapra Grosch István nyugdíjas tanító úr lépett a helyébe, fogadta el felkérésünket a helyettesítésre. Ez idő alatt alakítottuk meg a Csetlő – botló színjátszó csoportot, mely a mai napig működik. Nemcsak községünkben de a környező falvak magyar ajkú gyermekei és felnőttei előtt is szerepeltünk, ezzel is öregbítve iskolánk és falunk hírnevét, bebizonyítva, hogy kevés tanulóval is lehet maradandót alkotni, nem utolsó sorban a mélypont után is lehet tevékeny, sikeres iskolai élet.
A jelenlegi tantestület 2009. április 1 – től Horváth Judit tanító nénivel lett teljes. Szorgalmas és odaadó munkával irányítja, neveli, oktatja a diákokat. Munkánkat Teréz anya gondolata jellemezhetné: Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, de azt nagy szeretettel. S ez a szeretet kíséri munkánkat tanulókkal és hálás szüleikkel, nagymamákkal karöltve. A Kedves szülők ránk bízták és bízzák legféltettebb kincsüket, a gyermekeiket. Nekünk pedagógusoknak pedig hivatásunk és kötelességünk, hogy a tudomány átadása mellett az identitásukat, a magyar nyelv kultúráját és hagyományait is ápoljuk. Büszkék lehetünk múltunkra, iskolánkra. Hiszen nemzedékről nemzedékre élünk és így őriz bennünket nyelvünkben az emlékezet
