Mi leszek ha nagy leszek?  
Építészeti Szakközépiskola (Dunaszerdahely)
 
Hírek

Soproni tanulmányút 
Balról : Bugár Roland, Tóth András és Csicsay TamásTanulni nem szégyen – tapasztalati és szakmai síkon egyaránt a tanulás a folyamatos fejlődés záloga.

A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 1. szám alatt működő Építészeti Szakközépiskola 3 diákja és kísérő mestere Duborszky Endre vezetésével szaktanulmányi körútra került sor 2011. április 27- és 29-e között. A tanulmányi körút célpontja ezúttal a soproni Vas –és Villamosipari Szakközépiskola és Gimnázium partneriskola volt, amellyel a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola immár 10 éve gyümölcsöző szakmai kapcsolatokat ápol. Az 1.D osztály diákjai – Csicsay Tamás, Bugár Roland és Tóth András víz-, gáz-, központi fűtés szerelői szakirányzat tanulói felejthetetlen három napot tölthettek el az őrvidéki városban. A hagyományos, szívélyes magyar vendégszeretet mellett a diákok betekintést kaptak egy jól működő szakmai intézmény mindennapjaiba. Az 1988 óta működő soproni Vas –és Villamosipari Szakközépiskola és Gimnázium Sopron város és egyben a nyugat-magyarországi régió egyik meghatározó, többféle közoktatási, illetve szakképzési feladatot ellátó intézménye, mely elkötelezte magát a folyamatos fejlődés mellett. Ebben az iskolában az oktatás ”motorja„ az iskolához tartozó tanműhely , hiszen az elméleti órákon túl itt sajátítják el a választott szakmát a tanulók. A jól felszerelt iskolai tanműhely kizárólag a gyakorlati képzést szolgálja. Színvonalas fémipari alapképzést, csőszerelő, villanyszerelő, forgácsoló és hegesztő szakmai képzést tud biztosítani. A szakképzés érdekében az iskola saját vas – villamos – és szerelőipari termelőtevékenységet is folytat, valamint szorosan együttműködik a Sopron környékén működő vállalkozásokkal így a tanulók a tanműhelyi gyakorlatokon túl ”élesben„ mesterek, szakemberek mellett is ”elmélyíthetik„ tudásukat.

Reméljük, hogy ez a szaktanulmányi körút, mint a diákok, úgy a kísérő mester szakmai látókörét is csak pozitívan bővítette és a megszerzett tapasztalatokat a jövőben iskolánkon is kamatoztatni tudják majd. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy jelen korunkban a leendő munkáltatók is a szakmai gyakorlatot, jártasságot, valamint a szakmai felkészültséget és rugalmasságot várják el leginkább jövőbeni munkavállalóiktól. 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Építészeti Szakközépiskola

Szabó Gyula utca 1
929 01 Dunaszerdahely
Telefon: 031 552 67 41

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::