Ausztria nemcsak közelségével és természeti szépségeivel tűnik ki a közép – európai régióból, de az egyre gyakrabban megrendezésre kerülő színvonalas, szakmai kiállításaival is példamutató az úniós tagállamok táborában.
A dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola diákjai és a szakmai gyakorlatot vezető, valamint az építészeti szaktantárgyakat oktató tanárok – Bebiak Edit mérnök, Dömény Tibor mérnök, Lukovics Györgyi mérnök, Öllős Márta tanár, Czajlík László tanár – vezetésével és az iskola igazgatónőjének Homoly Éva mérnök irányításával 2011 márciusában két exkurzióra is sor kerülhetett. Az első élménydús „a szakmával” való ismerkedést a március 17-én megvalósított exkurzió jelentette, amely a bécsi nemzetközi bútorkiállítás „Wohnen und Interier“ jegyében zajlott. Ez a rangos kiállítás az egyik legnyagyobb rendezvénynek számít a bútorkészítő szakmában. A mintegy 55.000 m2-nyi kiállítóterepen csaknem 500 bel- és külföldi cég képviseltette magát – a bel- és kültéri berendezési tárgyak, bútorok, dizájnújdonságok terén. Diákjaink megismerkedhettek a masszív, egzotikus fafajtákból (ébenfa, szantál) készült bútoroktól egészen az újrahasznosítható, laminát és műanyagból elkészíthető bútordarabokig.
Tapasztalatgyűjtő körutunk újabb fordulópontjának helyszíne Salzburg városa lett, ahová diákjaink március 24-én jutottak el a neves „BWS” nemzetközi fafeldolgozó vásárra. Ez a nemzetközi kiállítás már leginkább az alpesi államok neves famegmunkáló gépeket gyártó cégeit tömöríti és egyben ösztönzi is újabb, praktikusabb és környezetkímélőbb berendezési tárgyak gyártására és technológiák bevezetésére. A látogatók a hagyományos, vidéki formáktól egészen az ún. „high-end” dizájnig mindent megtekinthettek. Szakmai „körutazásunk” az Alpok tövében általános elégedettséggel zárult, hisz nem feledhetjük, hogy ahogyan a régi közmondás is tartja “a jó pap holtig tanul.”