1950. Ötévi megaláztatás után a vádlott büntetését enyhítették - szlovenszkói magyarság visszakapta legféltetebb kincsét : édes anyanyelvét. Országszerte sorra alakultak meg a magyar tannyelvű iskolák. A sorból nem maradhatott ki a gazdag múltu és zömében magyar lakosú Torna sem A nemzeti iskola alapját szeptemberber elején egy osztály képezte, majd októberben kibővűlt még egy osztállyal. A gyermekek oktatásának nem könnyű feladatát Cseténé Farkas Regina és Budai Angélla vállalták magukra. Ugyanebben az évben nyílt meg a NemTeljes Középiskola 24 tanulóval, melynek I. - II. évfolyama volt. Tanítója és egyben igazgatója Szalacsyné Nagy Flóra lett. A kezdeti évek feladatai (akadályai) hatványozottan nehezkedtek iskolánk "lámpásaira", mert a tantermek berendezésétől a tankönyvek beszerzésén túl a szülők félelmének a feloldását is fel kellett vállalniuk. Ugyanakkor bizonyítaniuk is kellett a pánszláv pártállam felé, hogy a "felvidéki" magyar is élni akar. Ez a küldetéstudat jellemzi azt a száznál is több pedagógust, aki iskolánkon odaadással és türelemmel tanította-tanítja községünk és a környék gyermekeit. Tanulóinknak az oktatás folyamatán kívül lehetőségük van szakkörökben bővíteni tudásukat és kibontakoztatni tehetségüket. Rendszeres résztvevői különböző tanulmányi versenyeknek, irodalmi és kulturális vetélkedőknek. 2003 júliusában az iskola vezetésében váltás történt. A nyugdíjba vonult Majancsík Istvánt Pápainé Bucskó Katalin váltotta fel az igazgatói poszton. Helyettese Bálázsné Kőrössy Éva lett.