Hírek: élet az oktatási intézmények falain belül  
 
 
Események az intézmények falain belül és kívül

Beszámoló a Szép Magyar Beszéd járási döntőjéről 
Beszámoló a Szép Magyar Beszéd járási döntőjéről"Szólj, s megmondom, ki vagy!"  (Kazinczy)

      2014. február 18-án valósult meg Galántán a Kodály Zoltán Alapiskola szervezésében a Szép Magyar Beszéd verseny járási fordulója az alapiskolás tanulók I. és II. kategóriája számára. Oláh Hajnalka, az intézmény igazgatónője üdvözölte a megjelenteket, a felkészítő pedagógusokat és a versenyzőket, majd bemutatta a zsűrit, melynek tagjai Mészáros Magdolna, Záreczky Erzsébet és Metzner Zoltán voltak. Kilenc alapiskolából és egy gimnáziumból összesen 16 tanuló mutatkozott be az értő és kifejező olvasás, ill. a szövegalkotás terén. Iskolánkat az I. kategóriában Lenárt Dóra (4. oszt.), a II. kategóriában pedig Juhos Tamara (9.B oszt.) képviselte. A verseny első fordulójában az otthonról hozott szöveg, vagyis az ismert anyag bemutatása aránylag könnyűnek mutatkozott. Az új szöveg megértése és helyes felolvasása már több gondot okozott. A harmadik fordulóban négy témából választhattak a versenyzők. Feladatuk az volt, hogy a műfajnak megfelelő módon adják elő a kiválasztott témát. A tehetségek ebben a fordulóban tűntek ki a legjobban. A zsűri az értékeléskor rámutatott az általában előforduló hibákra, s a továbbjutóknak részletesen felsorolta, mire kell majd jobban ügyelniük a kerületi fordulón. A zsűri elnöke gratulált a tanulóknak és felkészítőiknek, megelégedéssel nyugtázta a verseny magas színvonalát.

Az eredmény a következő:
I. kategória:
1. hely: Soós Csilla Blanka
2. hely: Radványi Zsófia
3. hely: Lenárt Dóra (Széchenyi István AI)

II. kategória:
1. hely: Juhos Tamara (Széchenyi István AI)
2. hely: Opál Kinga
3. hely: Kulcsár Gábor 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Hírkereső
 Keresendő szó
 

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::