Iskolánk tanulói ünnepi műsort adtak 2008. március 12-én a helyi művelődési házban az 1848-as szabadságharc 160. évfordulója alkalmából. Mint minden évben, ünnepi rendezvényünket nagy érdeklődés kísérte, a kultúrház zsúfolásig megtelt.
A szülőket, vendégeket katonadalokkal köszöntötte iskolánk Csalogány gyermekkara, majd köszöntőt mondott Farkas Géza a Magyar Köztársaság Szlovákiai Nagykövetségének konzulja, Rakó József, a Magyarország Felfedezői Szövetség elnöke és Pónya Zsuzsanna, iskolánk igazgatónője. Tánccsoportunk, a Höcögők a jókai tánccal és sallai verbunkkal jó hangulatot teremtett, és bemutatkoztak tehetséges vers- és prózamondóink is. Alsó tagozatos tanulóink előadták a Mátyás király és az igazmondó juhász című mesét, és katonadalokkal lépett fel iskolánk kisénekkara. Az ünnepi megemlékezést iskolánk irodalmi színpada zárta.
Csak egyetérteni tudunk műsorvezető diákjainkkal: „Népünk 1848-ban dicső harcával kivívta az egész világ elismerését. Rajtunk múlik, hogy méltók tudunk-e maradni ehhez az örökséghez, tudunk-e belőle erőt meríteni, hogy mindezzel nemzetünket erősítsük.“