Hírek: élet az oktatási intézmények falain belül  
 
 
Hírek az intézményeink életéből

Tanévnyitó Felsőszeliben 
Tanévnyitó Felsőszeliben2010. szeptember 2-án kilenc óra előtt gyerekek és szülők együtt várták az ünnepélyes tanévnyitó kezdetét iskolánk, a Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola előtti parkban. László Ildikó, iskolánk igazgatóhelyettesének bevezetője után Szabó Rebecca, nyolcadik osztályos tanuló szavalata következett. A vers elhangzása után iskolánk gyermekkara, a Csalogány adta elő műsorát Mészáros Magdolna vezetésével. A megnyitó kedves színfoltja volt Lénárt Dóra és Horváth Zenkő, első osztályos tanulóink versikéje, majd Pónya Zsuzsanna, iskolánk igazgatónője mondta el ünnepi köszöntőjét. Slížik Zsuzsanna evangélikus lelkész és Halász Imre plébános úr köszöntője után hagyományaink szerint fát ültettek tanulóink: iskolánk legidősebb diákjai a legfiatalabbaknak, az elsősöknek.
Az ünnepélyes tanévnyitó végét és az új tanév kezdetét a parkunkban felállított harangláb harangjának messzire zengő kondulása jelezte. 
Kapcsolódó képgaléria: 2010_09_02 Tanévnyitó
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Hírkereső
 Keresendő szó
 

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::