Nincs olyan gyermek vagy gyermekközösség tájainkon, akik ne várták volna december 6–án a Mikulás érkezését. A gyermeki képzelet a nagyszakállú piros ruhást mindig kedves, vidám, soha el nem fáradó huncut öregapónak látja. Ő az, aki mindenhova eljut, mindenkit meglátogat a soha ki nem fogyó zsákjával. Még az is elhihető róla, hogy épp nálunk hagyja a ruháját, mert hiszen valamikor tisztát kell váltania!
A felsőszeli Széchenyi Alapiskolában is így beszéltek az alsó tagozatos gyerekek december 6-án reggel, amikor a tanítás kezdetekor a Meseországként kialakított folyosón meglátták a karosszékre levetett Mikulás- ruhát: kabátot, sapkát, és a nekik címzett levelet az aláírással: „Itt jártam! A Mikulás”. Miután minden gyermek helyet foglalt a folyosón, a harmadikos Horváth Zenkő felbontotta és mindannyiuknak felolvasta a kapott levelet. Benne néhány kedves gondolat, jókívánság mellett a Mikulás említést tett arról is, hogy egy zsáknyi mesét hozott a felsőszelieknek, hadd hallgassanak és olvassank szebbnél- szebb történeteket! Így aznap nemcsak a csokoládé, de a mese is a Mikulástól jött.
Ezzel vette kezdetét a felsőszeli kisiskolások „ Egyszer volt, hol nem volt... meseolvasási programja“. A program keretében decembertől márciusig egy-egy héten újabb és újabb meséket hallhatnak majd a gyermekek tanítóik, és a felnőttek elmondásában, felolvasásában. A mesékhez rövid játékok, érdekes foglalkozások is kapcsolódnak majd. Március végén pedig minden alsós osztály bemutatja – előadja a maga legkedvesebb meséjét a többieknek, amelyből mesefesztivál kerekedik.
A mese-programmal az a célunk, hogy minden gyermek hallgasson és olvasson minél több mesét, a könyv és a beszélgetés szerepe felerősödjön. Szeretnénk a szülők figyelmét is ráirányítani a mesélés és olvasás közös örömteli pillanataira. A meseolvasás által a gyermeki fantázia szárnyal, a kíváncsiság felébred, a képzelet kitárul, a figyelem összpontosul.
Az első közös meseolvasás pillanatai örömtelinek mondhatók. Készülünk és várjuk a folytatást. Hiszen mesélni van mit, magyar mesekincsünk olyan gazdag, mint a Mikulás zsákja. Soha ki nem fogy, csak nyúljunk bele bátran!
Nincs olyan gyermek vagy gyermekközösség tájainkon, akik ne várták volna december 6–án a Mikulás érkezését. A gyermeki képzelet a nagyszakállú piros ruhást mindig kedves, vidám, soha el nem fáradó huncut öregapónak látja. Ő az, aki mindenhova eljut, mindenkit meglátogat a soha ki nem fogyó zsákjával. Még az is elhihető róla, hogy épp nálunk hagyja a ruháját, mert hiszen valamikor tisztát kell váltania!
