Melyik alapiskolába iratta gyermekét?  
Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár
 
Hírek

Siker a Jedlik Ányos Természettudományi Versenyen 
Jedlik Ányos

Már-már hagyománnyá vált, hogy iskolánk csapata a Jedlik Ányos Természettudományi Versenyen dobogós helyen végez. Idén is így történt.

A megmérettetésre május 14-én, a híres természettudós és feltaláló, Jedlik Ányos szülőfalujában került sor. Iskolánkat Dikác Ádám, Pólya Dániel és Száraz Levente 9.B osztályos tanulók képviselték. A háromtagú mindenre elszánt csapat fizikatanáruk vezetésével a jó helyezés reményében indult a versenyre.
A verseny három részből állt. Először tesztet kellett a versenyzőknek kitölteniük, melynek kérdései az alapiskola természetrajzi anyagát érintették. A fiúk könnyedén vették az akadályt. A legnagyobb gondot a lábikra izom helyes megnevezése okozta. A résztvevők egyhangúan vádlinak nevezték, amiért természetesen nem járt pont. Viszont a jó hangulat kialakulásában nagy szerepe volt. A második feladatként egy keresztrejtvénnyel kellett megbirkózniuk, mely kizárólag Jedlik Ányos életéről tartalmazott kérdéseket. Csapatunk felkészültségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tökéletes megfejtésért a maximum pontot kapták. Az utolsó megmérettetés volt talán a legizgalmasabb. Fizikai kísérletet kellett bemutatniuk a versenyzőknek. A Volta-elem elkészítése és annak frappáns bemutatása elnyerte a zsűri tetszését.

Nem maradt más, csak a pontok összesítése. Miután megszületett az eredmény, a zsűri elnöke, Lacza Tihamér előadásával szórakoztatta a részvevőket. A várva várt kiértékelésen kiderült, hogy iskolánk csapata a képzeletbeli dobogó második fokára állhat fel. A nagyon szép második helyért oklevél és könyvjutalom járt. Nem maradt más, mint a finom ebéd elfogyasztása után szerencsésen hazaérni. Sikerült! Ez egy jó nap volt.

 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár

G. Czuczora 10
940 53 Érsekújvár
Telefon: 035/640 19 42

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::