Melyik alapiskolába iratta gyermekét?  
Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár
 
Iskolánk

A Czuczor Gergely Alapiskola Érsekújvár egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolája. Gazdag múlttal és hagyománnyal rendelkezünk. Iskolánk épületében 1950-től folyik magyar nyelvű, alapszintű oktatás. Története során hagyományok megőrzése mellett gyakran részt vettünk az oktatás megújulását célzó folyamatokban. Ezek az újítások mindig a társadalom és a szülők igényeit szolgálták. A nevelési – oktatási cél azonban változatlan. Arra törekszünk, hogy magas szintű tantárgyi tudás mellett tanulóink megfelelő emberi tartással is rendelkezzenek. Legyenek nyitottak, fogékonyak a művészetek értékeire, becsüljék meg a tudást, és képességeiket, tehetségüket kamatoztatva megtalálják helyüket a társadalomban és az életben.

Iskolánkban jelenleg 21 osztályban 409 diák tanul. Ebből alsó tagozatot 179, a felsőt 230 tanuló látogatja. Tanulóink 22 százaléka a környező falvakból beutazó gyermek. Külön bánásmódban részesítjük az integrált tanulókat. A velük való foglalkozásokat gyógypedagógusok és pszichológus is felügyeli. A 2007/2008-as tanévtől előkészítő – nulladik évfolyamot nyitottunk a 6. életévüket betöltő, de még nem iskolaérett gyermekeknek.

Diákjaink számos szakkört látogathatnak. Biztosítjuk számukra az úszó – és sítanfolyamon való részvételt, valamint az erdei iskolában való tartózkodást. Az érdeklődők részére rendszeresen nyitott napokat tartunk, hogy betekintést nyerhessenek az iskola életébe.

Hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra. Közel 35 hazai és magyarországi tanulmányi és sportversenybe kapcsolódunk be évente. Legeredményesebb tanulóinkat a tanév végén könyvjutalomban részesítjük.

Sikeresek nyári táboraink, az elmúlt tanévben kézműves táborba, kölök táborba, turista táborba, balatoni sporttáborban illetve bentlakásos napközis táborba jelentkezhettek tanulóink.

Fontosnak tartjuk a gyerekek tanításon kívüli foglalkoztatását, igyekszünk bevonni a családokat is az iskola életébe. Hagyományos, évről évre megrendezésre kerülő rendezvényeink: Sportnap /tanár-diák mérkőzések/, Népmese Napja, Előadások az egészséges életmódról, helyes táplálkozásról, Reformkonyha, Mikulás, Karácsonyvárás, Farsangi és maszkabál, Húsvéti kézműves műhelyek, Anyák Napja, Föld Napja, Találkozás a mentősökkel, a városi rendőrökkel, tűzoltókkal, Kisállat – kiállítás, Esztrádműsor, Gyerekjuniális.

Tantestületünk 39 főből áll, a zökkenőmentes működést további 16 alkalmazott biztosítja. Pedagógusaink fontosnak tartják, hogy szakmailag is fejlődjenek. Rendszeres részvevői és szervezői vagyunk különféle szakmai napoknak, látogatjuk a nyári pedagógiai továbbképzéseket.

Rendszeresen és sikeresen pályázunk, pl. Egészségnevelés, Esélyegyenlőség, Számítástechnika, Nyitott iskola – sport. A magyar iskolák a szlovák államtól elnyert támogatás mellett Magyarországról is rendszeres támogatásban részesülnek. A Pázmány Péter Alapítványnak köszönhetően valamennyi tanulónk tanszercsomagot kap és oktatási-nevelési támogatásban is részesül. A Rákóczi Szövetség néhány éve beiratkozási ösztöndíjat ajánl fel azon gyermekeknek, kiket a szüleik iskolánkba íratnak be.

A hagyományokra építünk, ezért is választottuk mottónak Vörösmarty Mihály gondolatát:
„A multat tiszteld a jelenben és tartsd a jövőnek!”

Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár

G. Czuczora 10
940 53 Érsekújvár
Telefon: 035/640 19 42

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::