Hírek: élet az oktatási intézmények falain belül  
 
 
Események az intézmények falain belül és kívül

Utazásunk egy romániai falucskába 
Utazásunk egy romániai falucskába Péntek hajnalban elindultunk Romániába, Zsigárd testvértelepülésére, Székre. Utazásunk közben megálltunk az Egri csillagok helyszínén, az Egri várban. Megtekintettük az Egri csillagok szereplőinek életnagyságú viaszfiguráit, a képtárat, a várbörtönt, de még a szörnyű kínzóeszközöket is. Megcsodáltuk a gyönyörű kilátást Egerre, majd a várudvaron átsétálva eljutottunk Gárdonyi Géza síremlékéhez. Ezzel a kitérővel részesei lehettünk a múlt egy kis töredékének. Ezután folytattuk az utunkat, mely hosszasan,de szerencsére problémamentesen telt el. Éjjel 22:30-ra érkeztünk meg. A széki lakosság örömmel fogadott és várt minket. Szombaton kezdetét vette a III. Őszi Vásár. A megnyitót egy zenekar kezdte, színpadra állt számos néptánccsoport. Szemügyre vettük a széki idősek mutatós népviseletét, de a széki Fekete-Piros hagyományőrző Néptánccsoport is bemutatta a saját előadását. Ezután mi léptünk színpadra. Néhányan szavaltunk, énekeltünk, mesét mondtunk, és az egyházi gyermekkórussal is felléptünk. A felnőttek a töltöttkáposzta-főzőversenyen is részt vettek. Vasárnap reggel elbúcsúztunk a széki kedves ismerőseinktől és elindultunk hazafelé. Útközben még megcsodáltuk a Tordai sóbánya érdekes járatait, a bánya mélyében a 8 méter mély tóban még csónakáztunk is. Nagyon érdekesnek és látványosnak véltük. Mire hazaérkeztünk mindenki nagyon elfáradt, de megérte, mert szebbnél szebb helyeket, hagyományokat, új embereket ismerhettünk meg. Ezért mi azt ajánljuk, ha tehetik, egyszer biztosan látogassanak el a testvértelepülésünkre, Székre, mert megéri! Írta: Farkas Scarlett, Žiaček Margaréta, Lukács Bianka.  
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Hírkereső
 Keresendő szó
 

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::