 KASSA. Szlovákia egyetlen roma magángimnáziumában járt Rudolf Chmel kisebbségügyi és emberi jogi kormányalelnök. Az Anna Koptová vezette intézményt a 2003-2004-es tanévben vették fel az ország iskolahálózatába, egy évvel később nyolcosztályos gimnáziummá alakult.
Rudolf Chmelt is meglepte az a tény, mellyel találkozott. Az intézményben tanuló diákok többségének a hozzátartozói külföldön dolgoznak és élnek. Chmel ezt kedvezően értékeli, mert azt reméli, ha külföldről hazatérnek ezek az emberek, új kultúrát fognak meghonosítani környezetükben.
Chmel szerint az elmúlt 20 év összes szlovák kormánya felelős azért, hogy a romák helyzetében szinte semmilyen előrelépés nem történt. Azt is elmondta: az oktatási miniszterrel most dolgoznak azon, hogyan lehetne megoldani a roma gyerekek iskoláztatását. Mindketten elsősorban a romák szegregációját szeretnék megszüntetni, mert ez okozza a legtöbb bajt. Chmel szerint a folyamatban aktívabban kell részt vennie az állami oktatási intézményeknek is.
A Luník IX lakótelep problémáját Chmel szerint az önkormányzatnak kellene megoldania. A romaügyi kormánybiztosnak ugyanis szinte semmilyen jogköre nincs, legfeljebb csak tárgyalhat a polgármesterrel, de eljárnia, segítenie a városnak kell, vélekedett.
A kassai roma magángimnázium öt osztályban 70 diák van. Anna Koptová igazgató szerint az oktatásnak ez a kísérleti formája a diákok 16 éves koráig jó és működik is; ezt követően azonban a szociálisan hátrányos helyzetben élő fiatalokat kiveszik az iskolából, és munkába állítják, vagy papírt, vasat gyűjteni küldik a szülők, hogy a család anyagi helyzetén javítsanak. Koptová szerint a hatodik osztályt ennek következtében kénytelenek lesznek megszüntetni.
|