Hírek: élet az oktatási intézmények falain belül  
 
 
Hírek az intézményeink életéből

Vendégül láttuk a bolyaisokat Szombathelyről 
Vendégül láttuk a bolyaisokat Szombathelyről

A kapcsolatok minden korban és időben a legfontosabb dolgok közé tartoztak az emberi értékrendben. Bárminemű kapcsolatról legyen is szó, ápolni kell azt. Az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola is nagy hangsúlyt fektet a kapcsolatok ápolására, ezért 2010. szeptember 25-27-ig vendégül látta testvériskolája, a szombathelyi Bolyai János Gimnázium néhány tanárát és diákját.

Az első nap hihetetlen izgalmát még most is érzem, ha visszagondolok rá. Kérdések tömkelege vonult át elmémen: vajon a már megismert barátaink látogatnak el ismét hozzánk, vagy új fiatalokat ismerhetünk meg?

A várva várt vendégeink délben érkeztek meg, s az ebéd után indultunk is kirándulásunk első pontjához, ami a kistapolcsányi palotakastély megtekintése volt. Idegenvezető kíséretében jártuk sorra a szobákat, melyekben egykoron a Rákócziak élték mindennapjaikat. Megtudhattuk azt is, hogy később a csehszlovák elnökök nyaralóhelyéül szolgált az épület, jelenleg pedig konferenciák, esküvők és különböző rendezvények lebonyolítására is alkalmas ez a helyszín. A palotakastély megtekintése után részt vehettünk egy díjugrató lóversenyen, ami számomra felejthetelen emlékké vált.

Az estét vacsora, majd közös éneklés zárta gitárkísérettel, ami szerintem még inkább összekovácsolta a csapatot. Mint azt Shoghi Effendi is mondta: „A zene az, melynek segítségével hatást gyakorolhatunk az emberi lélekre; egy fontos eszköz, amely segít nekünk a lélekkel kommunikálni.”

A második nap hűvössége nem riasztott vissza minket attól, hogy megtekintsük a szomolányi várkastélyt. Már maga a kertje is fenomenális látványt nyújtott, de számomra a kastély is maradandó emlékké vált. Kibérelhető szobái szállást kínálnak különböző konferenciák résztvevőinek, de esküvők helyszínéül is gyakran választják festői környezete miatt. Kis csapatunk megtekinthette a kilátást a vár tornyából is. Odafent hatalmas szélfúvások fogadtak minket a nyílt toronyban, így nem volt egyszerű dolog az egy helyben maradás. A vörös teremben megismerhettük a szomolányi vár urának legendáját az alsóbodoki diákok előadásában, melynek nagy sikere lett.

Szinte a szelek szárnyán utaztunk tovább Nagyszombatba, Szombathely testvérvárosába. Rövid megállónk során megismertük a Szent Miklós-templomot, s az Esterházyak nagyszombati temetésének történetét.

Ezután Galántára érkeztünk, ahol az ebéd után Kodály Zoltán nyomdokaiba eredtünk. A vasútállomásnál megkoszorúztuk a Kodály-emléktáblát, majd elénekeltük az „A csitári hegyek alatt“ c. népdalt, melyet a zeneszerző gyűjtött annak idején. A városi parkban épült Kodály-szoborcsoportnál ismét koszorúzás következett, melyet a „Himnusz“ eléneklésével koronáztunk meg. Végezetül pedig Kodály Zoltán életéről szóló kiállítást néztük meg a galántai gimnáziumban.

A nap utolsó állomáshelye Deáki volt, ahol az unikumnak számító kéttornyú emeletes templomot ismertük meg. Az itteni bencések használták a „Pray-kódexként“ ismert 13. századi latin szertartáskönyvet, melyben a „Halotti beszéd“ is olvasható. A templom falai között, félhomályban hallgathattuk meg azt ómagyar nyelven, majd a padlástérbe is felmehettünk, ahol nagy valószínűséggel a bencés szerzetesek lakhattak.

Az este szintén kellemes hangulatban telt, ezúttal a kirándulásokról távolmaradó alsóbodoki diákok is csatlakoztak a kapcsolatépítéshez.

A hétfői nap programján már kevesebb diák vett részt. Az időjárás meghiúsította a Zobor-hegyi túrát, így viszont Nyitra várát, valamint Szent Zoerárd-András és Benedek legendáját ismerhettük meg. A kirándulás utolsó pontja Nyitracsehi volt, ahol egy valódi „jurtában” bővülhetett élményeink tára.

A napot az ajándékok átadása zárta, majd a búcsú. A kialakult barátságok viszont nem szakadnak meg, ugyanis májusban ők látják majd vendégül a mi iskolánkat.
(A képek a cikkhez a következő linken tekinthetők meg:

http://www.sssp.sk/hu/userdata_10/20100925-27_bodok/index.html


 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Hírkereső
 Keresendő szó
 

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::