Mi leszek ha nagy leszek?  
Magán Szakközépiskola (Dunaszerdahely)
 
Hírek

KÜLÖNLEGES BÁLINT-NAP 
KÜLÖNLEGES BÁLINT-NAPAhogy azt megszokhattuk, idén is különleges módon ünnepelték a Bálint-napot a dunaszerdahelyi Vásártéri Magán Szakközépiskolában. Hagyományaikhoz híven már néhány nappal a szerelmesek ünnepe előtt több száz szívécskével ellátott képeslapot készítettek, amelyeket szimbolikus 20 centért árusítottak. Majd, mint ahogy azt évek óta teszik, a befolyt összeget a dunaszerdahelyi Értelmi Fogyatékkal Élők Társulásának ajándékozták. A színes képeslapokat február 14-én a valentin-napi postáslányok hordták szét az iskolában. Egy-egy kedves gondolatból, piros szívecskéből jutott diáknak, tanárnak, igazgatónőnek, portásnak, bérelszámolónak, szakácsnőknek stb. egyaránt. Ezt követően a diákok egy rendhagyó irodalomórán vehettek részt, amelyen nem mindennapi téma volt terítéken – a magyar költők, írók eddig nem ismert szerelmi történetei. Az iskola irodalomtanára, Kis Lívia Nyáry Krisztián Így szerettek ők című könyvéből mesélt érdekes, szövevényes történeteket azokról, akiknek szerelme nélkül a magyar irodalom szegényebb lenne. A közönség érdeklődve figyelte az olykor buja, néha pajzán és legtöbbször meglepő párkapcsolatokról, a hitvesekről, múzsákról, megcsalt szeretőkről és az örök hűségről szóló szerelmi históriákat. Ezen az órán lekerült több híres magyar alkotó szerelmi életéről a lepel. Megtudhatták „ki, mikor, hol és kivel”, kik voltak azok a férfiak és asszonyok, akikkel íróink, költőink hosszabb-rövidebb ideig megosztották ágyukat és asztalukat, kik bírták ki átkozott nehéz természetüket, kiket szerettek hűséggel vagy csaltak meg galádul. Kiderült, hogy Petőfi már jegyben járt Szendrey Júliával, amikor megkérte egy debreceni színésznő kezét is, hogy Ady, Léda és Diósi Ödön, Léda meleg férje hármasban éltek Párizsban, az Anna-versek ihletője összesen tíz percre találkozott egész életében Juhász Gyulával, Babits Mihály elkérte Szabó Lőrinctől annak menyasszonyát, Török Sophie-t, és már másnap összeházasodott vele… Az irodalmi előadást ezúttal is a szokásos Valentin-napi kultúrműsor követte. Az ünnepi ebéd „meglepetés-sztárvendégei” pedig a vendéglátóipari tanulmányi szakon tanuló harmadikos diákok voltak, akik a 70-es éveket idézve, harsány színű retró ruhákban – kartonszoknyákban, kockás ingekben, széles nagymintás nyakkendőkben, csőnadrágokban - szolgálták fel az ételt. A nap záróakkordja az ABBA együttes Mamma Mia című dalára előadott tánckoreográfia és egy rögtönzött divatbemutató voltak, amelyet a közönség óriási tapsviharral jutalmazott.  
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Magán Szakközépiskola

Vásártér 2294/15
929 01 Dunaszerdahely
Telefon: 0315524545

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::