Amikor magasabbra helyezzük a lécet... főiskola, egyetem?  
Selye János Egyetem (Révkomárom)
 
Hírek

Tanévnyitó a Selye János Egyetemen  
Tanévnyitó a Selye János Egyetemen
RÉVKOMÁROM. A szlovákiai egyetemek és főiskolák többségéhez hasonlóan a Selye János Egyetemen is ma tartották a tanévnyitót. Az ünnepségen több politikus, Bugár Béla, a parlament alelnöke, a Most-Híd elnöke, valamint Berényi József, az MKP elnöke, továbbá a kormány több tagja is részt vett.

Anton Marek, Révkomárom polgármestere rövid, szlovákul és magyarul is elmondott köszöntője után Tóth János rektor köszöntötte az egybegyűlteket. Az egyetem feladata a magyar kisebbség megmaradásának a biztosítása, hangsúlyozta a rektor, és arra buzdította a hallgatóságot, tanulmányaik befejeztével lehetőleg maradjanak itt, és ezt a közösséget gazdagítsák tudásukkal. Nélkülük nagyon nehéz lenne a közösség felemelése és megtartása – emelte ki Tóth János rektor.

A nehézségekről beszélt Rudolf Chmel kisebbségi miniszterelnök-helyettes is. Rámutatott: évek óta a tudásalapú társadalom építéséről beszélünk, ám egyre kisebb forrásokból kell gazdálkodiuk az iskoláknak és egyetemeknek. Ugyanakkor a pénztárca vastagsága a meghatározó az élet különböző területein. Chmel is mondott néhány gondolatot magyarul, majd áttért a szlovákra. Szólt a szlovák-magyar kapcsolatokról, amelyek javításában a diákság meghatározó szerepet játszhat – mondta. Ezt szolgálja az esszéíró pályázat, amelyet ma hirdetett meg a kisebbségi miniszterelnök-helyettesi hivatal az egyetemmel karöltve. A lebonyolítás és a díjazás költségei a miniszterelnök hivatalát terhelik. A téma a szlovák-magyar kapcsolatrendszer tapasztalatain túl a viszony javításának a lehetősége és a pozitív vízió.

Az ünnepélyes tanévnyitón jelen volt Nagy József környezetvédelmi miniszter is, aki támogatja az egyetem elképzelését, hogy környezetvédelmi szak nyíljon a következő tanévben.

A Selye János Egyetem három karán összesen 2244 hallgató tanul. Idén 626 diák kezdte meg tanulmányait az alapképzés keretén belül. Mesterképzésre 306-an iratkoztak be. Vagyis nőtt az érdeklődés a SJE iránt, hiszen tavaly 822 diák végzett Révkomáromban.

A Tanárképző karon 1150, a Gazdaságtudományi Karon 1014, a református Teológia Karon 80 diák tanul.

Az új tanév újdonságai közé tartozik a szociológiai alapképzés, az alkalmazott informatika, valamint a missziológia, diakónia és szociális munkás-szak.

Az egyetemen 94, köztük 73 minősített oktató dolgozik.
 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Selye János Egyetem

Bratislavská 3322
945 01 Révkomárom
Telefon: +421353260640

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::